Fogváltás Tag

Gyermekfogászat – Fogváltás

A gyemek és a Gyermekfogászat számára fontos időszak a fogváltás. Fogaink mérete és száma a koponya méretünkhöz igazodik. Gyermekeknél kisebb méretű koponyához arányosan kisebb fogak párosulnak, illetve kevesebb is. Hat éves kortól kezdődik meg a maradó fogak kialakulása, ami nagyjából 14 éves korig be is fejeződik, kivétel a bölcsesség fogakat, amelyek 17-18 éves kortól 30 éves korig jelennek meg a fogsorban, ha egyáltalán előtörnek.

Elsőként a hatos fogak jelennek meg a maradó fogak közül, amelyeket első nagyörlőknek is hívunk. Sajnos ezekénél a fogaknál kell a leggyakrabban töméseket alkalmaznunk, mert a tejfogak mögött nőnek ki szinte észrevétlenül, amire általában nem fordítanak kellő gondot. Ugyanis míg az összes többi maradó fog esetében az előtörést megelőzi a tejfog kihullása, ennél nem így van. Az első nagyörlő fogak előtörése során kiemelt figyelmet kell fordítani tisztításukra, mivel a fogívet alkotó többi fog e fogak köré épül ki, továbbá ezekkel a fogakkal rágunk éltünk hátralévő részében, ezért fontos, hogy egészségesek maradjanak.

A fogváltás második lépése az alsó, majd a felső metszőfogak megjelenése, ami 8 éves korig megtörténik (4-4 darab metszőfog). Később előtörnek a kisörlők (9-10 éves korban), utána 10-11 évesen a kisörlők és a metszőfogak között előtűnnek a maradó szemfogak. A hetes fogak kb. 14 éves korban jelennek meg, ám ebben az esetben már nem előzi meg tejfogak kihullása az előtöréseket, továbbá a nyolcasok (bölcsesség fogak) 17 éves kortól 30 éves korig bármikor kifejlődhetnek. A bölcsesség fogak előtörését befolyásolja a fogsorban rendelkezésre álló hely, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy helyhiány miatt az állcsontban rekednek.

A fogváltás során a tejfogakra a maradó fogak alulról nyomást gyakorlónak, aminek hatására a tejfogak gyökerei egyszerűen felszívódnak, majd a tejfogakat már csak az íny tartja a helyén. Ekkor rágás közben kiesnek vagy gyakran a gyermekek önmaguk távolítják el, csaknem teljesen fájdalommentesen, minimális vérzéssel.

A kiesett tejfogak helyén a maradó fogak élei, csúcsai előbújnak az íny alól. A bölcsesség fogak esetében könnyen előfordulhat, hogy nem tudnak teljes mértékben előtörni, ezért a fogak egy részét íny borítja, aminek rágás folyamán vissza kell húzódnia. Ha ez nem történik meg, úgy a fog és az íny között megmaradhat a nyál és az ételmaradék, ami egyféle fertőző tasakot képez. Ilyenkor a harapás fájdalmassá válik, és korona körül gyulladás alakulhat ki, ami fogorvosi beavatkozást igényel.

A fogíven kívül vagy belül előtörő maradó fogak a tejfog késői kiesésének jele vagy abban az esetben fordul elő, ha túl korán került kihúzásra egy tejfog, ami miatt a szomszédos fogak összenőttek, így nem marad hely a maradó fog megfelelő helyen való kifejlődésére. Ez a rendellenesség elkerülhető olyan fogszabályozó készülékkel, amelynek segítségével fenntarthatóak a korán kihúzott tejfogak helyei.

Amennyiben a tejfog kiesése után nem jelenik meg a maradó fog, úgy érdemes felkeresni szakrendelőnket, hogy felderíthessük a hiányosság okait. Gyakran nem csak a helyhiány okoz problémát, hanem egyszerűen hiányzik a fogcsíra vagy rossz irányban helyezkedik el az állcsontban a fog (utóbbi sebészeti beavatkozással korrigálható). Az ilyen és ehhez hasonló eseteket egy panoráma röntgenfelvétel segítségével azonnal fel lehet deríteni. Ha a tejfog nem cserélődik le idejében maradó fogra, annak okát gyermekfogászat szakorvos tudja kideríteni.

0
A Gyermek Fogazatának Fejlődése - Fogváltás

A Gyermek Fogazatának Fejlődése – Fogváltás

A fogaink méretét és számát a koponya mérete határozza meg. Gyermekeknél kisebb méretü koponyához arányosan kisebb fogak tartoznak, illetve kevesebb is. Hat éves kortól kezdődik a maradó fogak kifejlődése, amely nagyjából 14 éves korig be is fejeződik. Kivétel a bölcsesség fogak, amelyek 17-18 éves kortól 30 éves korig jelennek meg a fogsorban, de előfordul, hogy egyáltalán nem történik meg.

A hatos fogak jelennek meg először a maradó fogak közül, amelyeket első nagyörlőknek is hívunk. Sajnos ezekénél a fogaknál kell a leggyakrabban töméseket alkalmaznunk, mert a tejfogak mögött nőnek ki szinte észrevétlenül, s amire általában nem fordítanak kellő gondot.

Az összes többi maradó fog esetében az előtörést mindig megelőzi a tejfog kihullása. Az első nagyörlő fogak előtörése során kiemelt figyelmet érdemes fordítani tisztításukra, mivel a fogívet alkotó többi fog e fogak köré épül ki, továbbá ezekkel a fogakkal rágunk életünk hátralévő részében, ezért fontos, hogy egészségesek maradjanak.

A fogváltás második lépése az alsó, majd a felső 4-4 metszőfog megjelenése, ami nagyjából 8 éves korig megtörténik. Később – 9-10 éves korban – előtörnek a kisörlők, utána 10-11 évesen a kisörlők és a metszőfogak között előtünnek a maradó szemfogak. A hetes fogak általában 14 éves korban jelennek meg, ám ebben az esetben már nem előzi meg tejfogak kihullása az előtöréseket.

A nyolcasok – bölcsesség fogak – 17 éves kortól 30 éves korig bármikor kifejlődhetnek. A bölcsesség fogak elvtörését befolyásolja a fogsorban rendelkezésre álló hely, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy helyhiány miatt az állcsontban rekednek.

A fogváltás során a tejfogakra a maradó fogak alulról nyomást gyakorlónak, aminek hatására a tejfogak gyökerei egyszerűen felszívódnak, így lassan a tejfogakat már csak az íny tartja a helyén. Ez az az időszak, amikor vagy rágás közben kiesnek vagy a gyermekek maguk is el tudják távolítani – amit gyakran megtesznek – szinte fájdalommentesen, minimális vérzéssel.

A kiesett tejfogak helyén a maradó fogak élei, csúcsai előbújnak az íny alól. A bölcsesség fogak esetében könnyen előfordulhat, hogy nem tudnak teljes mértékben előtörni, ezért a fogak egy részét íny borítja, aminek rágás folyamán vissza kell húzódnia. Ha ez nem történik meg, úgy a fog és az íny között megmaradhat a nyál és az ételmaradék, ami egyféle fertőző tasakot képez. Ilyenkor a harapás fájdalmassá válik, és korona körül gyulladás alakulhat ki, ami már fogorvosi beavatkozást igényel.

A fogíven kívül vagy belül előtörő maradó fogak a tejfog késői kiesésének jele vagy abban az esetben fordul elő, ha túl korán került kihúzásra egy tejfog, ami miatt a szomszédos fogak összenőttek, így nem marad hely a maradó fog megfelelő helyen való kifejlődésére. Ez a rendellenesség elkerülhető olyan fogszabályozó készülékkel, amelynek segítségével fenntarthatóak a korán kihúzott tejfogak helyei. Amennyiben a tejfog kiesése után nem jelenik meg a maradó fog, úgy érdemes felkeresni szakrendel?nket, hogy felderíthető legyen a hiányosság okai.

Gyakran nem csak a helyhiány okoz problémát, hanem egyszerűen hiányzik a fogcsíra vagy rossz irányban helyezkedik el az állcsontban a fog, ez utóbbi szájsebészeti beavatkozással korrigálható. Az ilyen és ehhez hasonló eseteket egy panoráma röntgenfelvétel segítségével azonnal fel lehet deríteni. Ha a tejfog nem cserél?dik le idejében maradó fogra, annak okát fogszabályozó szakorvos minden kétséget kizáróan ki tudja deríteni.

Legyen felelősségteljes gyermeke fogazatát és szájhigiéniáját illetően. Rendszeresen, de évente legalább egyszer nézesse meg szakorvossal még akkor is, ha a gyermek panaszmentes. A DENT ELITE Fogszakorvosi és Szájsebészeti Központban ingyenes vizsgálaton és konzultáción vehet részt gyermekével.

0